SZERZŐ
Ablonczy Dániel
SZERKESZTŐ
Ablonczy Zsolt
Kiadta: Ablonczy család,  Budapest, 2015
Ragasztott papírkötés, 160 oldal
Ablonczy Dániel: Elég a kegyelem
Sorozatcím:Egyszerűen a Bibliáról
Méret:20 cm x 15 cm
ISBN:

Az Ablonczy család gondozásában, az író Ablonczy Dániel születésének éppen a 100. évfordulójára a Dunamelléki Egyházkerület támogatásával jelent meg két korinthusi levélhez írt gyakorlati írásmagyarázat; Legnagyobb a szeretet (1. Kor. Levélhez) és Elég a kegyelem címmel (2.Kor. Levélhez).

Ebben a két levélben Pál apostol megrendítő módon szól az evangélium titkáról, amely megfogant a korintusi gyülekezet tagjainak a szívében amíg ő köztük szolgált. Ám tudomására jutott, hogy időközben szembe fordultak vele, megvádolták, részekre osztódva súlyos vitákba kerültek egymással, némelyek különleges bűnökbe sodródtak közülük, míg mások különleges lelki ajándékokat nyerve magukat fölébe emelték a többieknek. A levelek azért íródtak, hogy felülről nyert bölcsességgel helyre igazítsák mindazt, ami a helyéből kibillent, és helyreálljon a közösség Krisztusban.
Két évezred elteltével érezzük, hogy élő Urunk, nem csupán az első századi, gondokkal megterhelt korintusi gyülekezetet segíti meg az apostol igéi által, hanem felfedezzük, hogy mai egyházi életünk gyógyulásához, hozzájuk egészen hasonló megosztottságában is, valós segítséget kapunk, mintha nekünk íródtak volna e levelek. 

 

 

 


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük